ESEMÉNYEK

2018. 04. 28. Évadnyitó Funfly – 2018

A sikeres évzárást követően most nyissuk meg hivatalosan is a szezont. Ezúttal klubtársunk, Börnee felajánlásában és rendezésében találkozzunk, repüljünk, beszélgessünk egy jót. Talán az időjárás is melegebb lesz, mint decemberben volt, de a jó hangulat a tapasztalatok alapján garantált. A Funflyokból rendszert szeretnénk csinálni - Gyertek, gyertek.

2018. 05. 05. Dunakeszi - Modellbörze - 2018

Tavaly az első szárnypróbálgatások egyike volt az EMH számára, hogy társultunk a Dunakeszi Modellezőkkel a szokásos éves modellbörze megrendezésére. Jól sikerült, de ezúttal még tovább megyünk!
Lesz dedikált helis stand! Hozzátok el eladó helieiteket, alkatrészeiteket. Jah és ha valaki kedvet érez hozzá, hogy megmutassa a helis virtust, akkor van négy szabad slotunk bemutatót repülni ; )

2018. 06. 02. Gyereksziget 2018

Aki ott volt tudja, aki nem, annak meg üzenjük, hogy nincs is felemelőbb annál, mikor 10-20 kisgyerek zsizseg és érdeklődik mindenről, ami heli. Az MMSZ-el kooperálva idén is ott szeretnénk lenni, gyertek segítsetek ti is segíteni a sok kis tudásra éhes gyerkőcöt!

2018. 08. 11. HELIWOOD - 2018

Már most beírhatjátok a naptáratokba, mert idén is lesz HELIWOOD! A tavalyi recept és a ti visszajelzéseitek alapján csak még jobb lehet. Idén is lesz lehetőség repülni, nézgelődni, beszélgetni, várunk minden pilótát, érdeklődőt és persze néhány külföldi vendég pilótát is, akik nevét is hamarosan megtudjátok.